Magamról
Életemben először rádió adóvevővel a fonyódligeti úttörőtáborban találkoztam. Technikai bemutatóként a rendőrség kézi rádióit (ma már tudom, hogy egy Maros-B volt a típusa) kölcsön adták a gyerekeknek, had játszanak vele. Engem elbűvölt a dolog, hogy valahogyan a “hang” “átmegy” az egyik készülékről a másikra. Próbáltam megtudni, hogy miként is működik egy ilyen, de igazából senki nem tudott rá válaszolni. Egy kis időre feledésbe is merült ez a megválaszolatlan kérdés. 1984-ben kezdtem középiskolai tanulmányaimat és invitáltak minket több szakkörbe is. Az egyik ilyen a rádiós szakkör volt. Megkérdeztem Németh Tibor tanár urat, hogy el tudja-e nekem magyarázni, hogyan működik a rádió adóvevő. Azt válaszolta, ez a szakkör erről szól, hogy ezt megértsük. Akkor nekem ott a helyem! Ez mint utólag kiderül, elég jelentősen befolyásolta az életem. Nem mondom, hogy nem volt unalmas majd egy éven át morzét tanulni a szakkörben, sokan le is morzsolódtak, de ketten Németh Gábor barátommal kitartottunk. Megkezdhettük az aktív forgalmazást a HA3KHC kollektív állomáson. Mivel elektronikai műszerésznek tanultunk, nagyon szép kihívást jelentett például egy kisteljesítményű adó-vevő berendezés megépítése. Ami teljesen soha nem készült el, de az adójával legalább egy HA-QRP 7. hely összejött. Viszont innen nem volt visszaút! Egyenes út vezetett a Bólyai János Katonai Műszaki Főiskola híradó szakára.
Eleinte csak rövidhullámú rádiózással foglalkoztam, de aztán sikerült szereznem egy rendőrségtől levetett Maros-B rádiót. Minden kvarcos-sokszorozós rádió ismeret nélkül egy picit elbajlódtam a 145MHz-re áthangolásával. Műszerek nem lévén, egy csúcsdetektoros deprez műszerrel indikáltam az RF jelenlétét. Erre hangoltam ki a rádió rezgőköreit. Mivel frekit nem tudtam mérni, és a Maros-B tekercsei 2 szeres és 3 szoros frekire is behangolhatóak voltak, eltartott a dolog egy kicsit mire sikerült megszólalni az R3 átjátszón.
Később az érdeklődési körbe került a VHF, UHF, SHF versenyzés. Ekkor már jobb technikai felszereltséggel, több szakmai tapasztalattal készültek a berendezések. Nagyon sokat tanultam HA3GR Feritől az antennák készítéséről, csoport antennák képzéséről. Egy időszakban jelentős időt töltöttem a LEO (alacsony pályás) műholdakon való forgalmazással. Ilyenek pl. az AO-7, FO-29.
Manapság újra kezd előkerülni az érdeklődésem a rövidhullámú rádiózás iránt. Pedig olyan jó antennám talán soha nem lessz mint annó a HA3KHC-n. Akkor talán nem is igazán tudtuk értékelni micsoda hatalmas dolog egy három sávos, két elemes Quad antenna.
Közben foglalkozom még FM átjátszókkal, DMR átjátszókkal.
A mostani újdonság a QO-100 geostacionárius műhold. Ezen nagyon könnyű forgalmazni, technikailag már nem olyan egyszerű összehozni hozzá a berendezést. Ez mindenképpen saját készülék építést igényel. Itt igazán kiélhetem az alkotási vágyaimat!
73! HA3KZ, Zoli